Érettségijét a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban szerezte 1989-ben, és egy időre itt is maradt, 1990-1993 között a Hevesi Sándor Színház stúdiósa volt.
Itt töltött utolsó évében felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem (akkor főiskola) operett-musical szakára, Szinetár Miklós osztályába, ahol 1997-ben diplomázott. Ugyanebben az évben forgatott a Csinibaba c. filmben is, epizódszereplő volt.
A főiskola alatt és után is számos musical- és operettszerepet is eljátszott, 2000-ben pedig a Budapesti Tavaszi Fesztiválon a zsűri döntése alapján az Év Bonvivánja kitüntetéssel jutalmazták munkásságát.
Ugyanebben az évben szerződést kapott Berlinbe a készülö Disney-musical, A Notre Dame-i toronyőr két szerepére – Quasimodót és Phoebust is eljátszhatta.
2002-ben hazaszerződött, azóta számos musicalben és operettben láthatta a közönség, Budapesten és vidéken egyaránt.
Felesége, Polyák Lilla színésznő, két gyermekük van. Jelenleg családjával együtt Pátyon él.
Csillagjegy: Halak
Végzetsége: színművész
Hobbyja: főzés,lovaglás,gitározás
Kedvenc étele: kocsonya
Kedvenc itala: tej, tokaji aszú
Kedvenc könyve: Bulgakov: Mester és Margarita
Kedvenc filmje: Cinema Paradiso
Kedvenc szerepe: Notre Damei törönyör: Quasimodo, Miss Sagion: Professzor
Szerepálma: a következő jó szerep
Példaképe: mindenki, akitől tanulni lehet
Mit hallgat szívesen: jazztől az operáig mindent
Milyen foglalkozást űzne szívesen, ha nem színész volna: asztalos
Milyen sportot űz szívesen: foci, lovaglás
Hol szeret/ne nyaralni: tenger melett
Mit/kit vinne magával egy lakatlan szigetre: Hajóépítési Kézikönyvet
Színház, munka, satöbbi:
1990-1993 között a zalaegerszegi HEVESI SÁNDOR SZINHÁZ stúdiósa.
Itteni szerepei:
- Liliomfi (Uracs),
- Csizmás Kandúr (Középső fiú),
- Kőműves Kelemen (Gyula),
- A mindentlátó királylány (János, kiskondás),
- Mayflower (Sam, néger),
- A Padlás (Rádiós).
Eközben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára, Szinetár Miklós osztályába, ahol 1997-ben diplomázott le.
Ebben az évben forgatott a Csinibaba című filmben epizódszereplőként.
Az ÓDRY SZÍNPAD: játszott a Koldusoperában Bicskai Maxi szerepében.
A PESTI SZÍNHÁZ: - Mesterkurzus (Anthony Candeno).
SZOLNOKI SZIGLIGETI SZÍNHÁZ:
- West Side Story (Tony),
- Leányvásár (Tom Miggles)
A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZBAN lévő szerepei:
- A církuszhercegnő (Mister X),
- Jézus Krisztus Szupersztár (Jézus).
A MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZBAN:
- Csókos asszony (Dorozsmay Pista).
A Miskolci Nyári Játékok keretében a János Vitéz Kukorica Jancsiját játszotta el.
A GYŐRI NEMZETI SZÍNHÁZBAN:
- Gül baba (Gábor Diák)
- Marica Grófnő (Erdődi Török Péter)
2000. márciusában a Madách Színház és más színházak (Győr, Szolnok, Miskolc, Pécs) vendégszereplései eredményeként elnyerte az ÉV BONVIVÁNJA díjat a szakmai zsűritől.
Az Evita turné keretében Che Guevara-t alakította.
Játszott a JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZBAN is:
- Nebántsvirág (Champlatreux),
- Légy jó mindhalálig (Török János),
- Hamupipőke (Gáspár, királyfi).
A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZBAN:
- Légy jó mindhalálig (Török János).
MADÁCH KAMARÁBAN:
- A szerelem arcai (Alex Dillingham).
MADÁCH SZÍNHÁZBAN:
- Dorian Gary (Dorian Gray),
- Will Shakespeare, vagy akit akartok (Lord Seal, nemtelen főnemes),
- A primadonna (Aranyos Edvin-Lajos, Stachó Ákos),
- Beszterce ostroma (Tarnózci Laci),
- Nyomorultak (Enjolras),
- Anna Karenina (Sztyíva),
- Az Operaház Fantomja (Raoul),
- Te édes, de jó vagy, légy más!
2000. decemberében meghívást kapott a Berlinben világpremierként bemutatott Norte-Dame-i tornyőr két szerepére - Quasimodo valamint Phobus.
Koppenhágai turné: Wiener Blut
BUDAPESTI OPERETTSZÍNHÁZBAN:
- Jézus Krisztus Szupersztár (Júdás),
- Miss Saigon (Thuy, Professzor),
- Bál a Savoyban (Arisztid),
- Hello?Igen?! (Író),
- Rómeó és Júlia (Paris),
- Szépség és a Szörnyeteg (Szörnyeteg),
Rudolf (Taffee gróf),
- Párizsi élet (Gardefeu)
- Abigél (Kalmár tanár úr)
- Szentivánéji álom (Oberon)
- Csókos asszony (Dorozsmay Pista)
A pirossal kiemelt darabokban jelenleg is látható!
A tartalomért köszönet a //homonnayzsolt.gportal.hu -nak és a
www.homonnayzsolt.mlap.hu -nak! :)